Friday, 24-Dec-21 01:47:30 UTC
nyúl-péter-2-teljes-film-magyarul-videa
  1. I gumi arak
  2. For sale

A gumi szélességének és magasságának aránya, amely érték százalékban van meghatározva. A perjellel való elválasztást a számsorban egyfajta osztásként is értelmezhetjük és az ez által kapott eredmény a magasság. Fontos tényező az autó irányíthatóságában. Nyári gumi belső átmérőjéről Az autógumi belső átmérője nem más, mint maga az autógumi peremtől peremig való átlója, avagy maga a felni mérete (erre helyezik rá a gumiabroncsot). A radiál abroncs (R) jelölés után található ez a szám, amelyet hüvelykben, vagyis col-ban mérnek. Magától adódik, hogy ez az érték is egyenes arányban nő minél nagyobb az autó annál nagyobb a belső átmérő, azaz a felni is. További információkat találunk még a maximális terhelhetőségről ez az úgynevezett terhelési index, illetve, hogy mekkora a megengedett legnagyobb sebesség az adott autóguminál, avagy a sebesség index. Ezek is nagyon fontos mutatók és meghatározó szerepük van az autógumi választásban. Reméljük tudtunk segíteni a fenti információkkal, hogy mit is jelent a nyári gumi 165/65R14.

I gumi arak

Erről a megrendelés után külön tájékoztatjuk Önt!

165 65 r14 téli gumi trailer tires

11 310 Ft-tól 23 ajánlat Az Ön által beírt címet nem sikerült beazonosítani. Kérjük, pontosítsa a kiindulási címet! Hogy választjuk ki az ajánlatokat? Az Árukereső célja megkönnyíteni a vásárlást és tanácsot adni a megfelelő bolt kiválasztásában. Nem mindig a legolcsóbb ajánlat a legjobb, az ár mellett kiemelten fontosnak tartjuk a minőségi szempontokat is, a vásárlók elégedettségét, ezért előre soroltunk Önnek 3 ajánlatot az alábbi szempontok szerint: konkrét vásárlások és látogatói vélemények alapján a termék forgalmazója rendelkezik-e a Megbízható Bolt emblémák valamelyikével a forgalmazó átlagos értékelése a forgalmazott ajánlat árának viszonya a többi ajánlat árához A fenti szempontok és a forgalmazók által opcionálisan megadható kiemelési ár figyelembe vételével alakul ki a boltok megjelenési sorrendje. LAUFENN LW31 - téligumi - 165/65R14 - 79T Személyes átvétel esetén +990, - / db 11 310 Ft + 1 590 Ft szállítási díj Szállítás: max 3 nap LAUFENN LW31 - téligumi - 165/65R14 - 79T Személyes átvétel esetén +990, - / db 11 320 Ft + 1 590 Ft szállítási díj Szállítás: max 3 nap Laufenn I Fit LW31 165/65 R14 79T Laufenn Lw31 165/65 R14 79t Közvetlen Gyártói Garancia, Legfrissebb évjáratú abroncsok 11 690 Ft + 1 390 Ft szállítási díj Részletek a boltban Laufenn 165/65R14 T LW31 I Fit+ Laufenn Téli 79 T Több, mint 4000 vevői értékelés!

For sale

Kátyúgaranciák! 11 850 Ft + 1 390 Ft szállítási díj Részletek a boltban LAUFENN LW31 téligumi 165/65 R14 79T Szállítás1db 2500 Ft 2db-tól 1590 Ft/gisztráció nélkül! 11 980 Ft + 1 590 Ft szállítási díj Részletek a boltban Laufenn LW31 I Fit 165/65 R14 79T téli gumiabroncs További 3 ajánlat Ajánlatok elrejtése 12 408 Ft + 1 390 Ft szállítási díj Részletek a boltban LAUFENN LW31 - téligumi - 165/65R14 - 79T 12 955 Ft Ingyenes kiszállítás Szállítás: max 3 nap LAUFENN LW31 - téligumi - 165/65R14 - 79T 12 965 Ft Ingyenes kiszállítás Szállítás: max 3 nap Laufenn LW31 I Fit 165/65 R14 79T Szállítási díj: 2 490 Ft, 2db-tól 1 590 Ft/db. Laufenn I Fit+ LW31 ( P165/65 R14 79T 4PR SBL) Laufenn LW31 i FIT+ 79T 165/65 R14 téligumi Szállítási díj:1db 2400Ft; 2db 1200Ft/db; 3 db-tól INGYENES! További Laufenn termékek: Laufenn Gumiabroncs Termékleírás Gépjármű kategória Személygépkocsi Típus Téli gumi Szélesség 165 Magasság 65 Átmérő R14 Súlyindex 79 (437 kg) Sebesség index T (190 km/h) Üzemanyag-takarékossági osztály F Fékút nedves úton C Gördülési zaj 71 dB Defekttűrő gumi Nem Megerősített gumi Nem Hibát talált a leírásban vagy az adatlapon?

  1. Fekete özvegy online 4 szín
  2. 165 65 r14 téli gumi 4
  3. 1072 budapest rákóczi út 42 www
  4. Okmányirodai meghatalmazás gépjármű ügyintézéshez 2010 qui me suit
  5. Z világháború teljes film magyarul indavideo
  6. Mozgásérzékelős led solar napelemes reflektor kültéri használatra 10w 40
  7. 165 65 r14 téli gumi trailer tires
  8. Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni · Jesse Andrews · Könyv · Moly
  9. 165 65 r14 téli gumi
  10. Nyitott mű · Umberto Eco · Könyv · Moly
  11. 165 65 r14 téli gumi reviews
  12. 165 65 r14 téli gumi i gumi arak
165 65 r14 téli gumi remix