Friday, 24-Dec-21 20:49:18 UTC
családi-pótlék-igazolás-kérése-online

Ezt követően Dr. Varga János intézetigazgató-helyettes a projektmenedzsment fontosságát hangoztatta és bemutatta a meet-up sorozat előadóit. Az első nap Panyi Mihály, okleveles projektmenedzser, a Zenuit alapítója mutatta be a cégük jövőképét és küldetését. Előadásában felvázolta egy olyan jövőbemutató kezdeményezés jellemzőit, amely a lehető legszélesebb körben segíti a fiatal generációk elhelyezkedését, karrierjét, életútját egyfajta mentoring hálózat és közösség kiépítésével. Ezt követően a hallgatók karriertervezési tanácsokat kaptak, amelyek hasznosak lehetnek a későbbi munkakeresés és az elhelyezkedés szempontjából. A második és harmadik napon Ott Károly innovációs vezető, a Zenuit társalapítója is bekapcsolódott a programsorozatba. Közel 120 résztvevővel közösen tekintették át a vállalkozóvá válás előnyeit, hátrányait, valamint az alkalmazotti és vállalkozói lét közötti különbségeket. A harmadik napon a legújabb innovációs trendeket mutatták be, ahol Panyi Mihály és Ott Károly a XXI.

Elismerések az Egyetem Szenátusi Ülésén | News

Telephelyeink megközelítése | Óbudai Egyetem

Kiss Mariann Kedd 14:20-16:20 05. 11-én 16:00-18:00 Pappné Dr. Nagy Valéria Péntek 18:00-20:00 Fogadóóra a vizsgaidőszakban (2021. 17-2021. 06. 19. ) Belső oktatók Név Csütörtök 9:00-11:00 Hétfő 10:00-12:00 05. 18. 16:30-18:30 05. 26. 7:00-9:00 06. 01. 16:30-18:30 06. 09. 8:00-10:00 06. 13:30-15:30 05. 8:30-10:30 05. 25. 8:30-10:30 06. 03. 08. 8:30-10:30 Szerda 8:00-10:00 05. 12:00-14:00 05. 12:00-14:00 06. 10:00-12:00 06. 16. 12:00-14:00 Kedd 14:00-16:00 05. 17. 9:30-11:30 05. 9:30-11:30 06. 14. 9:30-11:30 Hétfő 9:00-11:00 illetve 05. 24 helyett 25-én kedden 9:00-11:00 Péntek 14:00-16:00 05. 31. 12:00-14:00 MS Teams

BGE-PSZK gazdasági és menedzsment szak vélemények?

0-használati szokásai

A koronavírus megváltoztatta a vásárlói szokásokat | Demokrata

  • Az én kardom se bodzafa jelentése
  • 1 éves gyereknek fejlesztő játék
  • Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar Ügyrendje | Óbudai Egyetem
  • Kaczor feri bocsáss meg kérlek
  • Etz első teleszkóp robbantott abrams
  • [AC] Tensei shitara Slime Datta Ken 14 indavideo letöltés - Stb videó letöltés
  • Óbudai Egyetem: Tehetség. Siker. Közösség
  • Ugye mi jó barátok vagyunk?
  • Több mint 2500-an kezdhetik meg tanulmányaikat az Óbudai Egyetemen | Fejérvár
  • Mit jelent ha viszket a bal fülem 2020
  • GTI oktatóinak fogadóórái | Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar honlapja
  • VMI Oktatók és fogadóórák | Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kar honlapja