Saturday, 25-Dec-21 07:08:07 UTC
the-100-5-évad-4-rész

Bíró Attila ehhez annyit fűzött hozzá, hogy sok szakember szeretné, ha változna és bővülne a keretre vonatkozó szabály, de a FINA egyelőre ragaszkodik az érvényben lévő előíráshoz. Bíró Attila kezében jó helyen van a válogatott Forrás: MTI/Kovács Tamás "Természetesen a világban kialakult helyzet miatt arra is fel kell készülnünk, hogy változtatunk kell, az érintettek és mi is tudjuk, kik azok, akik, ha úgy alakul, szerepet kaphatnak" - mondta a szövetségi kapitány. - "A játékosok a klubmérkőzések után egy hét szünetet kaptak, így kezdtük meg a munkát. Tekintettel arra, hogy a Magyar Kupát és a bajnokság első szakaszát is lejátszották a csapatok, a játékosok jó szinten vannak mind fizikálisan, mind taktikai értelemben, ezáltal nem a nulláról kell indulnunk - sőt! A hathetes programban a megszokottak szerint napi két vizes edzéssel, szárazföldi és mentális tréningekkel készülünk. A program még képlékeny, azon dolgozunk, hogy edzőpartnert találjunk. " A tíz csapatos olaszországi tornán két kvótát osztanak ki a tokiói olimpiára, azaz a döntőbe kell jutni a kvalifikációhoz.

Teljes film

Több helyen változott a magyar női vízilabda-válogatott kerete: Bíró Attila szövetségi kapitány az Európa Kupa selejtezőjére öt olyan játékost hívott meg, aki hétfőn nem játszott az Oroszország elleni világliga-mérkőzésen. "Az Európa Kupában bátran kísérletezhetek, kíváncsi vagyok, hogy ez a tizenhárom játékos mire lesz képes, leginkább az olaszok és a görögök ellen" - nyilatkozta Bíró Attila a magyar szövetség honlapján. A szövetségi kapitány hozzátette: ezekből tudja levonni azokat a következtetéseket, amelyek az előrelépéshez szükségesek. "A másik két mérkőzést nyilvánvalóan bármilyen összeállításban kötelező megnyernünk, szóval a továbbjutásunk nem lehet, hogy kérdéses legyen" - folytatta a szakember a célokat illetően. A válogatott reggel utazott el Athénba, az Európa Kupa voloszi selejtezője csütörtöktől vasárnapig tart. A vl-keretből a két kapus, Gangl Edina és Kiss Alexandra, valamint Garda Krisztina, Keszthelyi Rita, Szücs Gabriella, illetve kisebb sérülése miatt Szilágyi Dorottya került ki.

magyar női vízilabda válogatott tagjai 2018 10

Magyar női vízilabda válogatott tagjai 2010 qui me suit

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya utasításokat ad játékosainak az Európa Kupa hatos döntőjében játszott Oroszország – Magyarország mérkőzésen a galíciai Pontevedrában 2018. március 22-én. (MTI/EPA/Lavandeira Jr. ) A július 14-től 28-ig tartó barcelonai Eb-re 13 fős keret utazik, a magyarok a csoportkörben a házigazda spanyolokkal, az oroszokkal, a szerbekkel, a törökökkel és a németekkel találkoznak. A szakvezető a válogatott mellett 13-14 fős Universiade-keretet is összehív majd a nyárra. Ez a társaság júniusban és júliusban is edzőtábort tart Dunaújvárosban, a szakmai munka felelőse Mihók Attila lesz. Az együttes a franciákkal, a szerbekkel és a horvátokkal játszik majd edzőmeccseket. A női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki kerete: kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC), Tóth Eszter (BVSC) mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley), Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)

Helyettük Csabai Dóra, Farkas Tamara, Kuna Szonja, Kövesdi Vivien és Rybanska Natasa kapott meghívót. A női válogatott Európa Kupa-kerete: kapusok: Kasó Orsolya (FTC), Lekrinszki Gina (Szentes) mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Kövesdi Vivien (FTC), Kuna Szonja (BVSC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (Szentes), Vályi Vanda (Dunaújváros) A magyar válogatott programja: csütörtök: Olaszország-Magyarország 18. 00 péntek: Magyarország-Németország 10. 00 Görögország-Magyarország 19. 30 vasárnap: Izrael-Magyarország 7. 30 A lebonyolítás szerint a torna hatos döntőjében a két ötcsapatos csoport második és harmadik helyezettjei játszanak keresztbe a négy közé jutásért, majd a győztesek az elődöntőben csatlakoznak a csoportelsőkhöz.

magyar női vízilabda válogatott tagjai 2018 w

Video

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott az athéni Világliga Szuperdöntőben. A hazaérkezés után Ábel-Antal Dóra bejelentette, hogy lemondja a válogatottságot "Az utóbbi napokban úgy döntöttem, hogy egy darabig felhagyok válogatottbeli szereplésemmel, és ezúttal is szeretnék köszönetet mondani mindazért a jóért, amit a Magyar Vízilabdától kaptam! További sok sikert! " - jelezte közösségi oldalán világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok, kétszeres Eb-bronzérmes játékos. A cikke szerint Bíró Attila szövetségi kapitány tudomásul vette a döntést, és jelezte, egyelőre nem jelölte ki a tokiói olimpiára utazó válogatottunk keretét. Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

POSZT center SZüLETéSI IDő 1990-05-21 MAGASSáG 187 cm SúLY 100 kg VáLOGATOTTSáGOK SZáMA 77 EGYESüLET Honvéd POLO (2003–2008) ASI (2008–2010) Szentes (2010–2011) BVSC (2013–) SIKEREI KLUBCSAPATBAN magyar bajnoki ezüstérmes (2016–2017), magyar bajnoki bronzérmes (2015–2016, 2017–2018, 2018-2019), Magyar Kupa-ezüstérmes (2015–2016, 2016–2017, 2018-2019), Magyar Kupa-bronzérmes (2017–2018) VáLOGATOTTBAN

Magyar női vizilabda válogatott tagjai 2018

magyar női vízilabda válogatott tagjai 2010 relatif

): A csoport: Hollandia, Franciaország, Olaszország, Üzbegisztán, Szlovákia B csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Izrael, Új-Zéland, Kazahsztán

A férfiválogatott tagjait ide kattintva tekintheti meg. A MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT VIZES VB-RE NEVEZETT JÁTÉKOSAI (Fotók: Madar Dávid) 1 GANGL EDINA Poszt: kapus Született: 1990. június 25. Kiemelkedő válogatott sikerei: 2x olimpiai-4. (2012, 2016), Európa-bajnok (2016), 2x Eb-3. (2012, 2014) 2 CZIGÁNY DÓRA Poszt: átlövő Született: 1992. október 23. (2012, 2016), Európa-bajnok (2016), Eb-3. (2014) 3 ANTAL DÓRA Poszt: szélső Született: 1993. szeptember 9. (2012, 2016), vb-3. (2013), Európa-bajnok (2016), 2x Eb-3. (2012, 2014) 4 GURISATTI GRÉTA Poszt: szélső (center) Született: 1996. május 14. Kiemelkedő válogatott sikerei: ez lesz az első nagy világversenye a felnőttválogatottal 5 SZÜCS Gabriella Poszt: átlövő (védő) Született: 1988. március 7. (2012, 2014) 6 TAKÁCS Orsolya Poszt: védő Született: 1985. május 20. Kiemelkedő válogatott sikerei: 3x olimpiai-4. (2008, 2012, 2016), világbajnok (2005), vb-3. (2013), Európa-bajnok (2016), 4x Eb-3. (2006, 2008, 2012, 2014) 7 ILLÉS Anna Poszt: szélső (védő) Született: 1994. február 21.

Magyar női vízilabda válogatott tagjai 2015 cpanel

A női világligában négy csapat küzd az európai selejtezőben, közülük hárman jutnak a nyolcas szuperdöntőbe, amely egy hét alatt tovább hat mérkőzést jelentene.

  1. Egyéni vállalkozó adózása 2020 példa
  2. Magyar női vízilabda válogatott tagjai 2018
  3. Amerika kapitány polgárháború teljes film online ecouter
  4. A magyar női vízilabda-válogatott már az olimpiai selejtezőtornára készül
  5. Canon eos 80d használati útmutató camera
  6. Magyar női vízilabda válogatott tagjai 2010 relatif
  7. Sg.hu - Oscar 2019: a jelöltek
  8. Lemondta a szereplést a női vízilabda-válogatott egyik tagja - Infostart.hu
  9. Angyalok és démonok online mozicsillag pdf
  10. Yaris kabin hungary kft állás 6
  11. Készen áll a magyar női vízilabda-válogatott a világligára | 24.hu

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya elégedett volt csapatával a hollandok ellen, de kedden a világbajnoki ezüstérmes spanyolok ellen jobb játékot vár a világliga második fordulójában. Igaz, az ellenfél is erősebb, jobb csapatnak tartom jelen állapotban a spanyolt, mint a hollandot. Azért bízom benne, hogy Keszthelyi Rita újbóli játéka erősíti majd a támadásainkat, kapusposzton pedig Gangl Edina visszatérésével még stabilabbak lehetünk, noha ez nem volt nagy probléma Hollandiában – mondta a szövetségi kapitány. Az Európa-bajnoki címvédő magyar válogatott november 21-én 7-6-ra kapott ki Hollandiában, az alaposan megfiatalított kerettel elégedett volt a kapitány, most azonban Keszthelyi és Gangl személyében a két legrutinosabb játékosát is csatasorba állítja. Van a fejemben egyfajta előre eltervezett rotáció, de sérülések és formahanyatlás miatt ez változhat, ráadásul az euroligás csapatok terhelése miatt, most szinte mindenkiben komoly fáradtság van. Bíró megjegyezte, szeretnék a soron következő három hazai mérkőzést, a spanyolok, az oroszok, majd a hollandok ellenit is megnyerni.

  1. Kelló éva coaching alapok és iranyzatok
  2. Erzsébet a kárpát medencei gyermekekért alapítvány
  3. Nav igazolás köztartozás mentességről nyomtatvány
  4. Pomázi mátyás király általános isola java
  5. Antibiotikum mennyi idő után hat