Friday, 24-Dec-21 08:05:19 UTC
eladó-lakás-miskolc-soltész-nagy-kálmán-utca

2019. augusztusban, egyedül járt itt Gyöngyös legjobb kézműves cukrászdája, amely a főtéren található. Sőt, megkockáztatom, szerintem az ország legjobbjai között is bátran említhetjük a G&D cukrászdát, akik családi vállalkozásként (anyuka és 2 fia) Salgótarjánból indultak, itt először pékséget vitt az édesanya, majd az egyik fiú cukrász lett, és a szakmában egyre szebb sikereket ért el. A gyöngyösi cukrászdát 2017 decemberében nyitották meg. Több ízben az ő cukrászdájuk által készített torta nyerte el az ország torta címet. 2015-ben a pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta, majd 2016-ban az Őrség zöld aranya nevű tortájuk nyerte el Magyarország tortája megtisztelő címet, míg a Zuzorka nevű tortájuk ezüstérmes lett. A cukrászda berendezése elegáns, vintage stílusú, romantikus, hófehér, arany és pasztellkék a domináns színárnyalatok. Természetesen kaphatóak az ország torták, de ezeken kívül is még több féle, főleg francia stílusú kézműves, újhullámos sütemények, tortaszeletek vannak a pultban (pl.

Boldog Kukta: A gyöngyösi G&D Kézműves Cukrászda és Pékség

Menü Close Menu Kezdőlap Gyöngyöstér Vállalkozások AlgilBio Kft. Helyi termékek Helyi boraink Édességek Méhészek Lekvárok Kézműves termékek Szórakozás és kikapcsolódás Sport Éttermek Látnivalók Mátra Tourinform Parti & koncert Kávézók & pubok Pékségek & cukrászdák Civil szervezetek & egyesületek Magyar Vöröskereszt Gyöngyös Területi Szervezete Egészségügy Gyógyszertárak Bugát Pál Kórház Orvosi ügyelet Fogorvosi ügyelet és magánrendelések Fogorvosi ügyelet Háziorvosok Háziorvos körzetek II. körzet III. körzet IV. körzet V. körzet VI. körzet VIII. körzet IX. körzet X. körzet XI. körzet XII. körzet XIII. körzet XIV. körzet XV. körzet XVI. körzet Gyermekorvosok I. körzet Hírek Rólunk Környezetvédelem egyik módja Kapcsolat OnExhibits Továbbiak G&D Kézműves Cukrászda és Pékség Gyöngyös Cím: 3200 Gyöngyös, Fő tér 4 Lipóti Pékség és Tejbár Gyöngyös Cím: 3200 Gyöngyös, Fő tér 10. Juhász Cukrászda Cím: 3200 Gyöngyös, Petőfi út 3., Szent Bertalan út 5. Kenyeres kuckó Cím: 3200 Gyöngyös, Kossuth Lajos u.

  • Ki nevet a végén 2009 cast
  • Jurassic world 2 teljes film magyarul videa
  • Roger federer egy zseni élete 2018
  • Tejfölös pudingos süti sütés nélkül
  • Család és nővédelmi központ székesfehérvár
  • Boldog Kukta: A gyöngyösi G&D Kézműves Cukrászda és Pékség
  • Dragon ball z 74 rész magyar szinkronnal indavideo
  • A szürke ötven árnyalata története
  • Shimano nexus 7 agyváltó ár
  • Székesfehérvár Városportál - Hírek
  • Budapest jóautók hu lajos utca

Kezdőlap

Ott a Bori Mami étterem is, no meg ez a csodás cukrászda csupán néhány percre egymástól. A sütemények tökéletesek. Emlékszem a nyitás napját végigkövettem és már délutánra egyszerűen kifosztották ezt a cukrászdát, pedig tetemes mennyiségű desszerttel készültek. Végül megosztom veletek a gyöngyösi cukrászda címét! Megéri egy kis gasztrokirándulás miatt útra kelni erre a vidékre. Cím: 3200 Gyöngyös, Fő tér WEB: Nyitva tartás: Keddtől vasárnapig 10:00 - 19:00 Hétfőn zárva vagy Nyomtasd ki a bejegyzést!

Értékeld: A hely értékeléséhez először be kell jelentkezned. map G&D Kézműves Cukrászda és Pékség Gyöngyös (Gyöngyös) elérhetősége Adatok: Cím: Fő tér 4, Gyöngyös, Hungary, 3200 Telefon: +36306031312

G&D Kézműves Cukrászda és Pékség Gyöngyös (Gyöngyös) - Gastro.hu

Gyöngyösön jártunk és ellátogattunk a G&D Kézműves Cukrászdába és Pékségbe. Ritka itthon ennyire ízléses cukrászdába betennie az embernek a lábát. A design mellett még a sütemények és a pékáruk is kiválóak. Miért mertem ezt mondani? Mert a Szó testvérek igazi tehetségek. Szó Gellért cukrász 2015-ben a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltortájával, míg 2016-ban az Őrség Zöld aranya tortájával győzött az Ország Tortája versenyen. Megjegyzem 2016-ban a második helyezett torta is az ő munkájukat dicséri. Tősgyökeres salgótarjáni családként az első cukrászdájukat Salgótarjánban nyitották, majd Egerben és legutóbb Gyöngyösön. A két testvér és édesanyjuk családi vállalkozásként működtetik üzleteiket. Fontos számukra a minőség, a kiváló termékek és a tökéletes harmónia mind megjelenésben, mind pedig az ízekben. Szó Gellért itthon és külföldön sajátította el a cukrászat csínját-bínját. Franciaországban desszertkészítést, Olaszországban pedig a minőségi kézműves fagylaltot tanult meg készíteni a fiatal tehetség.

Testvére Szó Dániel pedig a vállalkozás kézműves pékség részét irányítja. Saját malmot vásároltak, amelyben saját búzájuk egy részét őrlik, így a gabona elvetésétől egészen a polcra került kenyérig követhetik a termék útját. Kenyerekből például előre lehet rendelni ebben az üzletben is, de a napi friss kínálatból is válogathatunk, ha éppen el nem kapkodják az éhes vásárlók. 2017-ben például az ország legjobb croissant-ja címet is magukénak tudhatják. Most pedig jöjjenek a saját tapasztalataim. A designról már beszéltem. Hibátlan, látványos, kellemes. A kiszolgálás is roppant kedves, vidám. A választék valóban széles, látványos. Természetesen a 2016-os év ország tortájából is lehet kapni, ami egyszerűen tökéletes, holott elég szkeptikus voltam vele kapcsolatban. A magyar zászló színeit szerették volna megjeleníteni a süteményben. A málnazselé adja a piros, a vaníliás - fehércsokoládés mousse a fehér, a roppanós tökmagpraliné és a tökmagolajos-joghurtos réteg a zöld színt. Ezzel a végső kis összeállítással szeretnék egy kedvet hozni egy kis gyöngyösi látogatáshoz.